Csak úgy... 2.

" Hirtelen kavargó érzések tőrnek fel bennem és csak az aluljáró falát bámulom. Tele van hülyébbnél hülyéb grefitikkel, amik vagy arról szólnak, hogy ki mekkora kurva, vagy pedig idióta zenestílusokról. Az emberiség elképesztő, de az ilyen gyökerek csak ennek a szarságnak élnek. Ha tudnák mennyi minden más van még a világon. Van családjuk, barátaik és jó életük. Oké, a bűnözés mégsem számít annyira annak, de ha azt nézzük más dolguk úgy sincsen. Na és én? Kész csődtömeg vagyok... Vajon ha én most levetném magam a metró alá vajon ki venné észre, hogy ektüntem? Család? Azt a szót szinte nem is ismerem... Már rég nem foglalkoznak velem, szerintem azt sem tudják, hogy élek-e vagy halok, még születésnapomkor sem kaptam egy menj arrébbot. Barátok... ezt a szót sem ismerem. Aki "volt" az mind elfordult tőlem és tőlük sem kapok egy " Hello, hogy vagy? Rég beszéltünk"-öt, legalább azért, hogy ne érezzem magam ilyen  Szerettem volna egy kis boldogságot, szinességet vinni az életembe, de helyette csak szürke és fekete foltok fedik be a látóköröm. Vajon mért alakult így az életem? Miér érdemlem én ezeket a szavakat? Jójó tudom, hogy Afrikában éheznek a gyerekek, szinte éhen halnak olyan keveset esznek és próbálnak napról napra valamit tenni ellene, de akkor is... egyedül mit kezdjek magammal? Ha tudnék segítenék én mindenkinek, de sajnos nem vagyok milliomos émegkutyául, de semmi. Szerelem... Hajaj az a legjobb de komolyan. Sorra használnak ki az emberek, csak arra kellek nekik meg hasonlók én naív meg hülye persze belemegyek mert elhiszem a kamu dumájukat, hogy jaj mennyire szeretnek engem. Utálom az életem és szerintem ez már nem is fog változni soha. Egy elkúrt gyereknek születtem, akit mindenki utál, csak tudnám miért.