Ehh?? O.o

Vége. Végleg és ez biztos. Költözünk. A családom teljesen szétbomlott, szóval már esély sincs arra, hogy ittmaradjunk. Hogy hova megyünk? Nagyon jó kérdés... Anyám szenvedése láttán ha megtehetném már most elvinném őket, de hova? Én mit tehetnék? Egy részem örül, hogy elköltözünk, mert leszs magánéletem, nem lesz ki irányítson, viszont megszerettem ezt a helyet valamilyen szinten, meg anyám is szenved anélkül a pöcs nélkül. Nem tudok enni, nem tudok aludni és erre még a betegségem is rátesz. Mindjárt itt az éretségi és a tanulás sem megy. Mi lesz így velem/velünk? Miért kell mindennek egyszerre megtörténnie? Lelkileg a padlón vagyok, elegem van. Nem tudok csak úgy ülni és nézni, de semmit sem tudok csinálni. A másik pedig... ilyenkor hol vagytok? Azt mondtátok minden problémám megoszthatom veletek, akkor most hol vagytok? Nem ez egy barát dolga? Ti feltudnátok vidítani, de szerintem már el is felejtettetek engem. Nem baj... még egy okom van legalább a padlót sikálni. Ez lenne az élet? Csalódások, fájdalmak hegye? Akkor inkább nem akarok élni.

byebye~

hanalulu

Vajon melyiket írjam tovább? Választ úgy sem fogok kapni hisz szerintem a kutya sem nézi a blogom na mindegy~ azért reménykedek hátha, de nem látok rá jó esélyt....

Csak úgy... 2.

" Hirtelen kavargó érzések tőrnek fel bennem és csak az aluljáró falát bámulom. Tele van hülyébbnél hülyéb grefitikkel, amik vagy arról szólnak, hogy ki mekkora kurva, vagy pedig idióta zenestílusokról. Az emberiség elképesztő, de az ilyen gyökerek csak ennek a szarságnak élnek. Ha tudnák mennyi minden más van még a világon. Van családjuk, barátaik és jó életük. Oké, a bűnözés mégsem számít annyira annak, de ha azt nézzük más dolguk úgy sincsen. Na és én? Kész csődtömeg vagyok... Vajon ha én most levetném magam a metró alá vajon ki venné észre, hogy ektüntem? Család? Azt a szót szinte nem is ismerem... Már rég nem foglalkoznak velem, szerintem azt sem tudják, hogy élek-e vagy halok, még születésnapomkor sem kaptam egy menj arrébbot. Barátok... ezt a szót sem ismerem. Aki "volt" az mind elfordult tőlem és tőlük sem kapok egy " Hello, hogy vagy? Rég beszéltünk"-öt, legalább azért, hogy ne érezzem magam ilyen  Szerettem volna egy kis boldogságot, szinességet vinni az életembe, de helyette csak szürke és fekete foltok fedik be a látóköröm. Vajon mért alakult így az életem? Miér érdemlem én ezeket a szavakat? Jójó tudom, hogy Afrikában éheznek a gyerekek, szinte éhen halnak olyan keveset esznek és próbálnak napról napra valamit tenni ellene, de akkor is... egyedül mit kezdjek magammal? Ha tudnék segítenék én mindenkinek, de sajnos nem vagyok milliomos émegkutyául, de semmi. Szerelem... Hajaj az a legjobb de komolyan. Sorra használnak ki az emberek, csak arra kellek nekik meg hasonlók én naív meg hülye persze belemegyek mert elhiszem a kamu dumájukat, hogy jaj mennyire szeretnek engem. Utálom az életem és szerintem ez már nem is fog változni soha. Egy elkúrt gyereknek születtem, akit mindenki utál, csak tudnám miért.

Csak úgy...

Aki ismer az tudja, hogy nem szoktam ilyeneket írni, de mostanában ilyen a hangulatom, így most random ilyen lett.

" Csak állok ebben a hülye aluljáróban és bámulom a falon lévő grafitiket, amik csak arról szólnak, hogy ki mekkora kurva, vagy éppen arról, hogy melyik hülye zenestílust követik. Egy pillanatra elhúzom a szám, de aztán csak felsóhajtok. Nekik még lehet tökéletes életük, de nekem? Ugyan. Még kiélhetik magukat a családjukkal, lehet boldog kapcsolatuk és sok-sok barátaik. Azthiszem én feladtam. A családom szerintem még azt sem tudja, hogy élek-e vagy már meghaltam. Fogalmam sincs mit tettem ellenük, de ha hívom őket, vagy nem veszik fel, de lehet már számot is váltottak. Születésnapomkor még annyit sem kaptam tőlük sehol, hog y menj arrébb. Barátaim már régóta nincsenek, még a munkahelyemen sem. Aki "volt" mind elfordult őlem és még annyira sem keresnek, hogy mi a helyzet vagy, hogy hogy vagyok, semmi. Szerelem? Csak átbasznak vagy éppen jó vagyok egy-két numerára és kész. Persze én hülye meg bedőlök annak, hogy mennyire szeretnek, na persze... Vajon ha levetném magam a metró alá ki venné észre, hogy eltüntem? Vajon mit követhettem el ellenük, hogy ezt kapom? Azthiszem választ már úgysem kapok.  Sóhajtva indulok el a patka felé, majd behunyom a szemem és elképzelem, hogy repülök."

Byebye~ 
Ichigo.

R.I.P

Azthiszem mindent elveszítettem. A családom romokban, a kedvemmel együtt. A " barátaimat" pedig már nem is érdeklem. Meguntam mindent.... hogy én keresem őket, én ajánlom fel a találkozókat, mindent. Csak azt nem értem, hogy ha nem kíváncsiak rám akkor mért nem lökik az arcomba? Márkomolyan elegem van, hogy minden nap ez bassza el a kedvem. Csak felmegyek facebook-ra és a kedvem pillanatok alatt romokban. Várom, hogy ennyi meg annyi üzenet fogadjon, de mit kapok? Csak ürességet. Lehet jobban is járnék ha letörölném magam, hisz csak a kedvem veszi, meg minek legyen ha unalmas és üres? Leszarnám én ha nem fájna ennyire ez a dolog, de az a baj, hogy rohadtul nem megy. Utálom magam. Ilyen irritáló személyiségem lenné? Ennyire utálnak engem az emberek, vagy mi? Olyan jó lenne választ kapni...

Bye bye~ Ichigo