Eddig történt dolgok vagy mi....

Mivel már régóta nincs gépen, így sajnos nem nagyon tudtam volna ide írni ezért most bepótolom. Lehet, hogy sok lesz majd amit írok meg ilyenek, de muszáj végre valahogy kiadnom magamból az elmúlt hónapok eseményeit. 

Kezdjük az elején. Leérettségizem, nagy nehezen de meglett, amiért kicsit büszke is vagyok magamra, bár sikerülhetett volna jobban is. Közben munkát vállaltam, ahol már lassan fél éve dolgozom. Imádom a munkatársaim, sok barátot szereztem bent és nem igazán mondhatok rosszat az ott eltöltött időkről. Azon kívül, hogy nagyon fárasztó és pörgős, minden munkanapom, hülyéskedéssel és szórakozással telik el. Kedvesek a főnökök, kedvesek az alkalmazottak és hála istennek hamar beilleszkedtem. Azt nem mondom, hogy nem gondolkoztam rajta, hogy kilépjek, de végül nem tettem, aminek örülök is, mert így legalább lesz saját keresetem amit magamra tudok költeni. Nem szól bele senki mit veszek belőle, vagy éppen hova megy el az a sok pénz. 

Új év új suli, így érettségi után. Imádom a sulit is, meg az osztálytársaimat is. Itt is sok jó barátot szereztem magam hála istennek, de sajnos ott kell hagynom. :/ Ingyenesnek indult, de beközölték, hogy havonta 7000-ret kéne fizetni a suliért és mivel alapítványos iskola, így a kormány törvénybe hozta, hogy pusztulna el. >< Oké, hogy dolgozok meg minden, de van nekem ennél sokkal fontosabb fizetni valóm is, ez már tényleg nem fér bele a keretbe. Sajnálom ott hagyni, mert egészen jól megy a suli, sok jó jegyem van és tényleg érdekel is a szakma. 

Sajnos anyukám Német Országba költözött, hogy ott tudjon dolgozni, hogy jobb életünk legyen. Már lassan három hónapja nem láttam, ami nagyon bánt. Kicsit haragszom is rá, hogy sok adóssággal hagyott itt minket, de aztán megbékéltem vele. Utoljára Gazette koncert előtt találkoztam vele, és olyan jó volt látni annyi idő után, csak sajnos az idő volt kevés amit vele tölthettem el. Sajnos csak három havonta jöhet haza és akkor is csak tíz napra, ami nem túl sok idő.... De már nagyon várom a November 29.-ét, hogy végre hazajöhessen hozzánk. Mivel suli mellett dolgozok, így nagyon telefonon sincs sok időm vele beszélgetni és ahogy telnek-múlnak a napok, egyre jobban belepusztulok. Soha nem volt még tőlem ennyi ideig távol és mivel apu már nem él, így sokkal nagyobb szükségem lenne rá mint bárki másra. Persze a tesómmal is jól kijövök (most már). Voltak nézet eltéréseink, de rendbe raktuk az életünket apránként. Sajnos azt sajnálom a legjobban, hogy lehet, hogy nem tudjuk anyuval együtt tölteni a karácsonyt mert ő nem tud hazajönni akkor. >< Viszont, hogy ha talál albérletet, akkor mi megyünk hozzá, ha nem akkor sajnos előre kell hoznunk a karácsonyozást, aminek azért nem örülnék, mert már megszoktam, hogy minden évben nagy a készülődés nálunk.

Danival is egyre több lett a problémám megint, ami már kezd megoldódni, de még mindig nem túl jól haladunk. Mind a ketten elfoglaltak vagyunk, nincs időnk a másikra. Ebből is szövődik a vita, na meg abból is, hogy mind a kettőnkön nagy a stressz és az otthoni gond, így a problémák megbeszélése/megoldása helyett egymással kötözködünk/vitatkozunk, ami persze nem tesz jót egyikünknek sem. Sajnos mind a ketten önfejű idióták vagyunk és mindig a másikra fogjuk, ha mind a ketten hibáztunk. Nekem is változtatnom kéne a helyzeten és neki is, csak nem tudjuk hogyan tegyük. Ezek a dolgok sajnos jönnek maguktól. Remélem hamar megoldjuk a kettőnk közötti problémát, hiszen nagy szükségünk van egymásra.

Barátok... Hát vannak olyanok akiktől eltávolodtam sajnos, vannak olyanok is akikkel megszakítottam a kapcsolatot teljesen, vannak olyanok is akik sokkal közelebb kerültek hozzám mint eddig voltak. Mindenből akad egy kicsike. Persze akiktől eltávolodtam, azokat nagyon sajnálom, hisz fontosak számomra. Még az okát sem tudom, hogy miért alakult így. Sokszor gondolkozom el ezen, hogy a minden napokból hogy lettek hónapok, de sajnos választ nem nagyon találok a kérdésemre. Csak reménykedni tudok, hogy valaha egyszer talán visszafelé fordulnak majd egy kicsit a dolgok. Akiktől teljesen eltávolodtam, őket nem bánom, mert áttapostak rajtam, mintha csak egy döglött bogár lennék és elpazaroltam rájuk azt az időt, amit másra szánhattam volna. :/ Azok a barátok akik minden nap velem vannak, nekik pedig köszönöm, hogy a legnehezebb pillanataimban is mellettem állnak és ha kell a nap huszonnégy órájában telefonálhatok nekik, hogy gáz van. Köszönöm azt is, hogy felkapartak a padlóról ahol voltam mostanában. 

Ehh?? O.o

Vége. Végleg és ez biztos. Költözünk. A családom teljesen szétbomlott, szóval már esély sincs arra, hogy ittmaradjunk. Hogy hova megyünk? Nagyon jó kérdés... Anyám szenvedése láttán ha megtehetném már most elvinném őket, de hova? Én mit tehetnék? Egy részem örül, hogy elköltözünk, mert leszs magánéletem, nem lesz ki irányítson, viszont megszerettem ezt a helyet valamilyen szinten, meg anyám is szenved anélkül a pöcs nélkül. Nem tudok enni, nem tudok aludni és erre még a betegségem is rátesz. Mindjárt itt az éretségi és a tanulás sem megy. Mi lesz így velem/velünk? Miért kell mindennek egyszerre megtörténnie? Lelkileg a padlón vagyok, elegem van. Nem tudok csak úgy ülni és nézni, de semmit sem tudok csinálni. A másik pedig... ilyenkor hol vagytok? Azt mondtátok minden problémám megoszthatom veletek, akkor most hol vagytok? Nem ez egy barát dolga? Ti feltudnátok vidítani, de szerintem már el is felejtettetek engem. Nem baj... még egy okom van legalább a padlót sikálni. Ez lenne az élet? Csalódások, fájdalmak hegye? Akkor inkább nem akarok élni.

byebye~

hanalulu

Vajon melyiket írjam tovább? Választ úgy sem fogok kapni hisz szerintem a kutya sem nézi a blogom na mindegy~ azért reménykedek hátha, de nem látok rá jó esélyt....

Csak úgy... 2.

" Hirtelen kavargó érzések tőrnek fel bennem és csak az aluljáró falát bámulom. Tele van hülyébbnél hülyéb grefitikkel, amik vagy arról szólnak, hogy ki mekkora kurva, vagy pedig idióta zenestílusokról. Az emberiség elképesztő, de az ilyen gyökerek csak ennek a szarságnak élnek. Ha tudnák mennyi minden más van még a világon. Van családjuk, barátaik és jó életük. Oké, a bűnözés mégsem számít annyira annak, de ha azt nézzük más dolguk úgy sincsen. Na és én? Kész csődtömeg vagyok... Vajon ha én most levetném magam a metró alá vajon ki venné észre, hogy ektüntem? Család? Azt a szót szinte nem is ismerem... Már rég nem foglalkoznak velem, szerintem azt sem tudják, hogy élek-e vagy halok, még születésnapomkor sem kaptam egy menj arrébbot. Barátok... ezt a szót sem ismerem. Aki "volt" az mind elfordult tőlem és tőlük sem kapok egy " Hello, hogy vagy? Rég beszéltünk"-öt, legalább azért, hogy ne érezzem magam ilyen  Szerettem volna egy kis boldogságot, szinességet vinni az életembe, de helyette csak szürke és fekete foltok fedik be a látóköröm. Vajon mért alakult így az életem? Miér érdemlem én ezeket a szavakat? Jójó tudom, hogy Afrikában éheznek a gyerekek, szinte éhen halnak olyan keveset esznek és próbálnak napról napra valamit tenni ellene, de akkor is... egyedül mit kezdjek magammal? Ha tudnék segítenék én mindenkinek, de sajnos nem vagyok milliomos émegkutyául, de semmi. Szerelem... Hajaj az a legjobb de komolyan. Sorra használnak ki az emberek, csak arra kellek nekik meg hasonlók én naív meg hülye persze belemegyek mert elhiszem a kamu dumájukat, hogy jaj mennyire szeretnek engem. Utálom az életem és szerintem ez már nem is fog változni soha. Egy elkúrt gyereknek születtem, akit mindenki utál, csak tudnám miért.

Csak úgy...

Aki ismer az tudja, hogy nem szoktam ilyeneket írni, de mostanában ilyen a hangulatom, így most random ilyen lett.

" Csak állok ebben a hülye aluljáróban és bámulom a falon lévő grafitiket, amik csak arról szólnak, hogy ki mekkora kurva, vagy éppen arról, hogy melyik hülye zenestílust követik. Egy pillanatra elhúzom a szám, de aztán csak felsóhajtok. Nekik még lehet tökéletes életük, de nekem? Ugyan. Még kiélhetik magukat a családjukkal, lehet boldog kapcsolatuk és sok-sok barátaik. Azthiszem én feladtam. A családom szerintem még azt sem tudja, hogy élek-e vagy már meghaltam. Fogalmam sincs mit tettem ellenük, de ha hívom őket, vagy nem veszik fel, de lehet már számot is váltottak. Születésnapomkor még annyit sem kaptam tőlük sehol, hog y menj arrébb. Barátaim már régóta nincsenek, még a munkahelyemen sem. Aki "volt" mind elfordult őlem és még annyira sem keresnek, hogy mi a helyzet vagy, hogy hogy vagyok, semmi. Szerelem? Csak átbasznak vagy éppen jó vagyok egy-két numerára és kész. Persze én hülye meg bedőlök annak, hogy mennyire szeretnek, na persze... Vajon ha levetném magam a metró alá ki venné észre, hogy eltüntem? Vajon mit követhettem el ellenük, hogy ezt kapom? Azthiszem választ már úgysem kapok.  Sóhajtva indulok el a patka felé, majd behunyom a szemem és elképzelem, hogy repülök."

Byebye~ 
Ichigo.

R.I.P

Azthiszem mindent elveszítettem. A családom romokban, a kedvemmel együtt. A " barátaimat" pedig már nem is érdeklem. Meguntam mindent.... hogy én keresem őket, én ajánlom fel a találkozókat, mindent. Csak azt nem értem, hogy ha nem kíváncsiak rám akkor mért nem lökik az arcomba? Márkomolyan elegem van, hogy minden nap ez bassza el a kedvem. Csak felmegyek facebook-ra és a kedvem pillanatok alatt romokban. Várom, hogy ennyi meg annyi üzenet fogadjon, de mit kapok? Csak ürességet. Lehet jobban is járnék ha letörölném magam, hisz csak a kedvem veszi, meg minek legyen ha unalmas és üres? Leszarnám én ha nem fájna ennyire ez a dolog, de az a baj, hogy rohadtul nem megy. Utálom magam. Ilyen irritáló személyiségem lenné? Ennyire utálnak engem az emberek, vagy mi? Olyan jó lenne választ kapni...

Bye bye~ Ichigo

Emlékek....

Azt hittem jól vagyok mostanság... de ma kiderült,'hogy mégsem. Teljesem elfelejtettem, pedig nem lett volna szabad. Azthiszem ez egy elég szép nap volt, pedig ma rá kellett volna emlékeznem. Nagyon hiányzol és kár, hogy már nem lehetsz velem/velünk. Mindig gondolni fogok rád, bár ez nem is volt kérdéses, hiszen az apukám vagy. Remélem fentről vigyázol majd rám.

11 éve nélküled! :( Nagyon szeretlek apu <3

Csak annyi "Cry"

The Gazette - Best Friends "Gyermekként mindig a jövrl álmodtam... Ez még most sem homályosult el, színesben, tisztán látom a dolgokat, ha elre tekintek. Felnttem, elztem a könnyeket, ahogyan azt a tájat fürkésztem, ahol felnttem. Futni kezdtem afelé a nagy álom felé. A legtöbbet hoztam ki magamból, mert a jó barátaim mind mellettem álltak. Éljen jól, fiatalember! Nem vagy egyedül, úgyhogy el a bátorsággal! Emellett haladj tovább, elre! Nevetni és ragyogni fogsz a barátaiddal. A meredek ösvény, ahol sétálni fogsz, világítani fog, De tele lesz viharokkal. Jól vagy rosszul, de az elejétl a végéig meg fogod csinálni; Váltsd valóra álmaidat! Azoknak, akik átnéznek rajtad, Azoknak, akiket szeretsz, És saját magadnak. Vezesd érzéseidet egy szupermagas fokozatra és járd a saját utad! Futni kezdtem afelé a nagy álom felé. A legtöbbet hoztam ki magamból, mert a jó barátaim mind mellettem álltak. Még ha az utunkba is kerül egy nagy fal, nem állunk meg. Le fogjuk rombolni és egyenesen haladunk majd álmunk felé. Éljen jól, fiatalember! Nem vagy egyedül, úgyhogy el a bátorsággal! Emellett haladj tovább, elre! Nevetni és ragyogni fogsz a barátaiddal." forrás: j-rockmagyarul.blogspot.com Csak ennyi? "Jó volt, el voltunk?" Ennyit kapok tőled a hosszú éves barátságra? Viccelsz velem? Minden amit át éltünk neked csak simán jó volt és kész? :/ Most nyílt fel a szemem csak igazán, hála neked... Ilyenkor jó rájönni az embernek, hogy olyan. Hogy legjobb barát nem létezik. Legalább is számomra nem. Rég posztoltam, tudom, de mit kéne ide írnom? Nem történik velem semi. Kivéve ezt.... most megkaptam ez van, majd egyszer talán megint jelentkezem. Bye~ Ichigo.