Mivel már régóta nincs gépen, így sajnos nem nagyon tudtam volna ide írni ezért most bepótolom. Lehet, hogy sok lesz majd amit írok meg ilyenek, de muszáj végre valahogy kiadnom magamból az elmúlt hónapok eseményeit.
Kezdjük az elején. Leérettségizem, nagy nehezen de meglett, amiért kicsit büszke is vagyok magamra, bár sikerülhetett volna jobban is. Közben munkát vállaltam, ahol már lassan fél éve dolgozom. Imádom a munkatársaim, sok barátot szereztem bent és nem igazán mondhatok rosszat az ott eltöltött időkről. Azon kívül, hogy nagyon fárasztó és pörgős, minden munkanapom, hülyéskedéssel és szórakozással telik el. Kedvesek a főnökök, kedvesek az alkalmazottak és hála istennek hamar beilleszkedtem. Azt nem mondom, hogy nem gondolkoztam rajta, hogy kilépjek, de végül nem tettem, aminek örülök is, mert így legalább lesz saját keresetem amit magamra tudok költeni. Nem szól bele senki mit veszek belőle, vagy éppen hova megy el az a sok pénz.
Új év új suli, így érettségi után. Imádom a sulit is, meg az osztálytársaimat is. Itt is sok jó barátot szereztem magam hála istennek, de sajnos ott kell hagynom. :/ Ingyenesnek indult, de beközölték, hogy havonta 7000-ret kéne fizetni a suliért és mivel alapítványos iskola, így a kormány törvénybe hozta, hogy pusztulna el. >< Oké, hogy dolgozok meg minden, de van nekem ennél sokkal fontosabb fizetni valóm is, ez már tényleg nem fér bele a keretbe. Sajnálom ott hagyni, mert egészen jól megy a suli, sok jó jegyem van és tényleg érdekel is a szakma.
Sajnos anyukám Német Országba költözött, hogy ott tudjon dolgozni, hogy jobb életünk legyen. Már lassan három hónapja nem láttam, ami nagyon bánt. Kicsit haragszom is rá, hogy sok adóssággal hagyott itt minket, de aztán megbékéltem vele. Utoljára Gazette koncert előtt találkoztam vele, és olyan jó volt látni annyi idő után, csak sajnos az idő volt kevés amit vele tölthettem el. Sajnos csak három havonta jöhet haza és akkor is csak tíz napra, ami nem túl sok idő.... De már nagyon várom a November 29.-ét, hogy végre hazajöhessen hozzánk. Mivel suli mellett dolgozok, így nagyon telefonon sincs sok időm vele beszélgetni és ahogy telnek-múlnak a napok, egyre jobban belepusztulok. Soha nem volt még tőlem ennyi ideig távol és mivel apu már nem él, így sokkal nagyobb szükségem lenne rá mint bárki másra. Persze a tesómmal is jól kijövök (most már). Voltak nézet eltéréseink, de rendbe raktuk az életünket apránként. Sajnos azt sajnálom a legjobban, hogy lehet, hogy nem tudjuk anyuval együtt tölteni a karácsonyt mert ő nem tud hazajönni akkor. >< Viszont, hogy ha talál albérletet, akkor mi megyünk hozzá, ha nem akkor sajnos előre kell hoznunk a karácsonyozást, aminek azért nem örülnék, mert már megszoktam, hogy minden évben nagy a készülődés nálunk.
Danival is egyre több lett a problémám megint, ami már kezd megoldódni, de még mindig nem túl jól haladunk. Mind a ketten elfoglaltak vagyunk, nincs időnk a másikra. Ebből is szövődik a vita, na meg abból is, hogy mind a kettőnkön nagy a stressz és az otthoni gond, így a problémák megbeszélése/megoldása helyett egymással kötözködünk/vitatkozunk, ami persze nem tesz jót egyikünknek sem. Sajnos mind a ketten önfejű idióták vagyunk és mindig a másikra fogjuk, ha mind a ketten hibáztunk. Nekem is változtatnom kéne a helyzeten és neki is, csak nem tudjuk hogyan tegyük. Ezek a dolgok sajnos jönnek maguktól. Remélem hamar megoldjuk a kettőnk közötti problémát, hiszen nagy szükségünk van egymásra.
Barátok... Hát vannak olyanok akiktől eltávolodtam sajnos, vannak olyanok is akikkel megszakítottam a kapcsolatot teljesen, vannak olyanok is akik sokkal közelebb kerültek hozzám mint eddig voltak. Mindenből akad egy kicsike. Persze akiktől eltávolodtam, azokat nagyon sajnálom, hisz fontosak számomra. Még az okát sem tudom, hogy miért alakult így. Sokszor gondolkozom el ezen, hogy a minden napokból hogy lettek hónapok, de sajnos választ nem nagyon találok a kérdésemre. Csak reménykedni tudok, hogy valaha egyszer talán visszafelé fordulnak majd egy kicsit a dolgok. Akiktől teljesen eltávolodtam, őket nem bánom, mert áttapostak rajtam, mintha csak egy döglött bogár lennék és elpazaroltam rájuk azt az időt, amit másra szánhattam volna. :/ Azok a barátok akik minden nap velem vannak, nekik pedig köszönöm, hogy a legnehezebb pillanataimban is mellettem állnak és ha kell a nap huszonnégy órájában telefonálhatok nekik, hogy gáz van. Köszönöm azt is, hogy felkapartak a padlóról ahol voltam mostanában.
